Irodalmi építőkövek A Romanika Kiadó "A Szent Korona öröksége" könyvsorozata a Kárpát-medence építészetével és művészetével foglalkozik, a "Monumenta Artium" sorozat célja a világ építészetéből és művészetéből a nem közvetlenül magyar vonatkozású értékek bemutatása. Az "Irodalmi építőkövek" sorozat pedig szépirodalmi értékeket mutat be. |
Hover Zsolt
Erdélyi trónharc
A szerző és Szabó András illusztrációival
Budapesten, |
A kalotaszegi Magyargyerőmonostor református lelkészének harmadik regénye ezúttal történelmi kalandregény: Erdély történetének egy viszontagságos időszakát, a 17. század közepének trónharcait történelmi hitelességgel, ám egyúttal lebilincselően izgalmas kalandok sorozataként hozza közelebb a mai Olvasóhoz.
A korábban számos hadászati sikert felmutató II. Rákóczi György fejedelem balul sikerült lengyelországi hadjáratával végképp magára haragította a török Portát: Erdélyben újra török és tatár seregek pusztítanak, Barcsay Ákos, a törökök által kézben tartott ellenfejedelem megosztotta az erdélyi rendeket is, hogy aztán Kemény János tegyen eredménytelen kísérletet az egység és a rend helyreállítására. Kalotaszeg a szászfenesi csatával (ahol Rákóczi halálosan megsebesül) lép a kor történelmének színpadára, hogy aztán a regény kalandos szálai mindig visszatérjenek a kalotaszegi Bánffyhunyadra és Magyarbikalra. Jelen vagyunk az Erdély hadászati kulcsának számító Várad védőinek hősies törökellenes várvédelménél, Barcsay meggyilkolásánál, a Segesvár melletti nagyszőllősi csatában, ahol Kemény János meghal a vesztes ütközetben, hogy aztán a szinte lírai Záróének előre vetítse az utolsó, még függetlennek tekinthető erdélyi fejedelem, I. Apafi Mihály uralkodásának ismét békés évtizedeit.
A könyv adatai:
136 oldal
10 ff illusztráció
B5-ös méret, keménytábla, fűzött
magyar nyelvű
ISBN 978 615 5037 36 8
bruttó bolti fogyasztói ár: 2990 Ft (közvetlenül a kiadónál kedvezmény)
Vissza a fõmenübe |
Zurück ins Hauptmenü | Back to main menu |