Monumenta Artium A Romanika Kiadó "A Szent Korona öröksége" könyvsorozata a Kárpát-medence építészetével és művészetével foglalkozik, a "Monumenta Artium" sorozat célja a világ építészetéből és művészetéből a nem közvetlenül magyar vonatkozású értékek bemutatása |
Horváth Zoltán György
Ravenna csodái Budapesten, az Úr 2018. esztendejében |
A művészetek és a történelem kedvelőinek kimeríthetetlen kincsesbánya Ravenna a sok-sok templomával és a bennük szinte érintetlenül megmaradt csodálatos mozaikokkal.
Két fő oka van annak, hogy ma ez a falatnyi városka az európai civilizáció talán legcsodálatosabb műalkotásaival ejt ámulatba. Egyrészt stratégiailag előnyös fekvésével és adriai kikötőjével fontos szerepet játszott a Kr. u. V-VII. században, a Nyugat-Római Birodalom végnapjaitól a népvándorláskori hódításokon át Justinianus bizánci császár restaurációs kísérletéig. És mindhárom korszak új és új pompázatos építkezésekkel gazdagította, kivételesen anélkül, hogy mást tönkretett volna. Másrészt a VII. századtól a kikötő eliszaposodásával megszűnt jelentősége, és egy újabb hódító hullám után máig tartó Csipkerózsika-álomba merült.
A káprázatos mozaikokhoz a középkor is hozzátette a maga különlegességét, a legtöbbször hengeres harangtornyokat. A ravennai ókori és középkori műemlékeket a teljesség igényével feldolgozó kötet külön fejezetben gyűjti össze a nem túl nagyszámú, de annál különlegesebb magyar emlékeket.
A könyv adatai:
120 oldal
207 színes fotó
B5-ös méret, keménytábla, fûzött
magyar nyelvû
ISBN 978 615 5037 39 9
bruttó bolti fogyasztói ár: 2990 Ft (közvetlenül a kiadónál kedvezmény)
Vissza a fõmenübe |
Zurück ins Hauptmenü | Back to main menu |